Társadalmilag felelős viselkedés

Képesek vagyunk rá, és kötelességünknek érezzük, hogy munkavállalóinknak és környezetünknek jobb életkörülményeket biztosítsunk. Az Eurest ezen elvei megegyeznek a Compass Csoport nemzetközileg elfogadott álláspontjával.

Az Eurest Kft. – mint vendéglátással foglalkozó gazdasági társaság – tisztában van azzal, mekkora felelősséget jelent naponta mintegy 25 ezer vendég étkezésének biztosítása. Életmódjuk, étkezési szokásaik folyamatosan változnak, ezeket a változásokat vállalatunk szem előtt tartja, ugyanakkor befolyásolni is képes. Az ezzel járó felelősség jegyében alakítjuk ki kínálatunkat, amely egyszerre felel meg a vendégek igényeinek és a korszerű táplálkozási elveknek. Ezenfelül több mint 950 dolgozó munkáltatójaként az alkalmazottainkat érintő döntéseinket úgy hozzuk meg, hogy higiénikus, jól felszerelt, kellemes munkakörnyezetet teremtsünk számukra.


"A Corporate Social Responsibility (társadalmilag felelős viselkedés) az adott intézménynek olyan küldetése, jövőképe, értékrendje van, mely az üzleti stratégia részeként nem csak a munkahelyi légkört veszi figyelembe, hanem a közösségi szerepvállalást, a helyi gazdaság fejlesztését, valamint a piaci és környezeti hatásokat is."


(Idézet a Corporate Social Responsibility, Britain in Hungary c. 2004-es kiadványból.)



Eurest hírek